Hozzávalók:

Sablonok Strips in Curves technikához

Strips & Strata


Ez egy nagyon egyszerű és látványos quilt, az a fajta, amiből nem lehet 2 egyformát készíteni!


1. Helyes, megfelelő színek és árnyalatok kiválasztása a csíkokhoz, majd a háttérhez.

Az anyagok tökéletes megválasztása már fél siker!

A színek kimondottan fontos részei a quiltnek, már nagyon sok ilyen témájú könyv jelent meg, ami csak evvel foglalkozik. A megfelelő színekkel, mintás anyagokkal érdekes vizuális látványt érhetünk el.

Egy színkör ilyenkor nagy segítségünkre lehet, ahol egyből láthatjuk, hogy a különböző színek hogyan illeszkednek egymáshoz.

Nincs egyértelmű recept az anyagok mintáinak megválasztását illetően sem: egyaránt használhatjuk az apró mintás és a nagyobb mintás anyagokat. Igen kellemes hatás érhető el, ha ugyanolyan mintájú anyagokat használunk, csak többféle színben.

Megfigyelhető a hármas egység: az első szín dominál a legjobban, a második már kevesebbszer jelenik meg, a harmadik pedig csak a többit erősíti, emeli ki.

Fontos a színek telítettsége ( sötét, közepes telítettségű és a világos ), pl. a világos színek össze tudják "mosni" az éleket. Illetve használhatunk olyan anyagokat, amikben erősek a kontrasztok ( pl. egy világos anyag sötét mintákkal..) vagy kevésbé kontrasztos ( közepesen világos anyag sötét mintákkal...)

 

2. Az "új" anyag elkészítése: az előkészített (kivasalt) anyagokból azonos szélességű csíkokat vágunk.

Attól függően, hogy mekkora quiltet szeretnénk, ill. mennyi anyag áll a rendelkezésünkre 1" vagy 1,5" ( esetleg 2" ) szélességűt. Nagyon fontos a pontosság!!!!!!

Minél szélesebbek a csíkok, annál kevesebb szín kerül be a quiltünkbe, de annál egyszerűbb az elkészítése, hiszen kevesebb illesztési pontunk lesz.

A csíkok összevarrásánál használjunk mindig apró ( 2.0) öltéseket.


3. Ezeket a csíkokat pontosan összevarrjuk, minden varrás után vasalunk. Vigyázzunk, hogy a végeredmény egyenes legyen!!! A varrásráhagyásokat nyitva vasaljuk.(sokkal könnyebb dolgunk lesz a gépi tűzés során)

a csíkokat pontosan összevarrjuk

4. Terv készítése: Ha van elképzelésünk, lerajzolhatjuk egy papírra, így a munka során könnyebb lesz eligazodni. Nagyon könnyű elrontani, ezért nem árt megjelölni vagy számozni a darabokat.

Első nekifutásra próbáljunk egy egyszerűbbet, mert órákig el lehetne vele játszadozni.

Itt bemutatok egy ötletet a számtalan sok közül, hátha segít nektek elindulni..

Ötlet a terv készítéshez

5. A szabás: miután a sablonok átlátszóak, így látjuk, hogy mi lesz az eredménye, ha kivágjuk. A szabáshoz éles pengét használjunk. Célszerű vagy a varrásra illeszteni, vagy arra pont merőlegesen.

A sablon már tartalmazza a varrásráhagyást. Akkor fontos ez, ha valamelyik formából kivágunk, majd újra visszavarrjuk. Pl. a kis kör esetében, ha erre nem számolunk, a végeredmény egy kisebb, tojásforma lesz...

A szabás

Igen nagy hasznunkra lehet ebben az esetben egy forgatható vágólap, sokkal könnyebb az íveket is kivágni.

Sokkal egyszerűbb a feladat, ha a csíkos anyag ellendarabjaként mindig egy háttér anyagot szabunk (az illesztések miatt )

6. A varrás: Mindig a legkisebb, azaz negyed inch varrásszélességgel dolgozunk. Mindig ügyeljünk a varrások találkozására, illesszük őket pontosan!!!

Az ívek összevarrásánál először tűzzük össze a közepét, majd a széleket néhány gombostűvel. Óvatosan varrjuk végig az ívet, miközben folyamatosan igazítjuk az anyagokat a megfelelő irányban (ilyenkor igen nagy segítségünkre lehet a térdemelő, ha van a géphez) Vigyázzunk, a gombostűket még időben húzzuk ki! Ne varrjuk át őket, mert tönkretehetik a tűt.

Soha ne húzzuk meg az anyagot, a száliránya miatt hajlamos arra hogy megnyúljon.

A varrás

A varrógépet állítsuk be úgy, hogy a tű a varráskor mindig lent maradjon, így akármikor megállunk, az anyag nem mozdul el.

Természetesen a varrások után vasalunk. Célszerűen az egyik varrásnál kifelé a másiknál befelé az ívet, így ezek találkozásánál nem lesz nagy anyagtorlódás.

 

7. Összeállítás: az összeállítás már nagyon egyszerű, hiszen innen kezdve csak négyzetekkel dolgozunk tovább. A tervünk alapján összevarrjuk a négyzeteket majd, mint minden quiltet, ezt is bekeretezzük. Ne sajnáljuk az időt ( és anyagot) egy szép, ehhez passzoló kerethez!!!


8. A további eljárás a szokásos módon zajlik, hátlapozzuk és tűzzük. Készítünk rá bújtatót és varrunk rá címkét. Hát ennyire egyszerű! Majd gyönyörködünk az elkészült remekművünk szépségében!!!


Ezzel a technikával készült a 2007-es galériában látható quilt is.

top

A könyv címe, amiből dolgoztam: Louisa L.Smith: Strips 'n Curves.

A hivatalos honlap címe : www.quiltescapes.com

Strips in Curves lesson
Strips in Curves lesson
Strips in Curves lesson
Strips in Curves technika